Tisztelt Érdeklődő!
Cégünk 2005 óta foglalkozik OKJ-s felnőttképzéssel. Célunk olyan szakemberek képzése, akik nemzetközi színvonalon is megállják a helyüket.
Ez az edző képzésben egyáltalán nem könnyű feladat, hiszen aki a sportot szereti látja, hogy kevés edző képes hazánkban a tehetségeket magas sportolói színvonalra emelni. Ennek okait lehet sok szempontból nézni, és ennek a problémának okozójaként felelősöket keresni. Én azt gondolom, hogy első felelősként a tehetségkutatás hiányát lehet megnevezni.
Nézzünk körbe az általános- és középiskolákban! Sok sportot meg lehet szervezni tornatermi körülmények között, a legtöbb iskolában mégis csak egy-két sportág művelésére van lehetőség. És ha a gyermeknek az nem tetszik, vagy nincs tehetsége hozzá? Akkor a szülei kereshetnek egy egyesületet, ahová napi szinten vinni kell gyermekeiket, amit nem sok szülő tehet meg időhiány ( sokszor lustaság ) miatt. Ennek következménye, hogy az esetleg tehetséges gyermek, aki később nemzetközileg képviselni tudná hazánkat egy sportágban, egyszerűen elveszik. Persze nem mindenkinek van tehetsége az élsporthoz. De az élsport és a sportolás között nagyon nagy különbség van! A gyermekek 75 %-a !!! nem sportol.
Nézzük meg mennyi elhízott gyermek ül az iskolákban! A gyermek számára legideálisabb sport megtalálása a gyermek szellemi és fizikai egészségének kialakulásának egyik alapköve. Az a gyermek amelyik sportol, megtanulja az egészséges életmód kialakítását és fenntartását, önfegyelmet tanul és megtanulja mások tiszteletét. A sportoló gyerekeknek céljaik vannak, míg azoknak a gyerekeknek akik nem sportolnak , a céljaik esetleg az életüket negatívan befolyásoló rossz vágányra térnek, amelyet sajnos a szüleik elfoglaltságaik miatt későn vesznek észre. Ha az iskolákban több sportolásra és több sportág megismerésére adunk lehetőséget, több sportolónk lesz és kevesebb gyerek veszik el a tinédzserkor útvesztőjében.
Egy edző feladata nagyon sokoldalú és összetett: szaktudás az adott sportágban, pedagógia, pszichológia és szervezőképesség. De mindenek felett az adott sportághoz fűzött fanatizmus az alapja ahhoz hogy valakiből jó edző váljon.
Ön nyilvánvalóan azért látogatott oldalunkra, mert valamelyik sportághoz közel áll a szíve, talán régen csinálta is, talán most a gyermeke sportol. Akinek bármi köze van vagy volt a sporthoz tudja, hogy vannak jó edzők, rossz edzők, sztár edzők, középszerű edzők, neves és névtelen edzők. A legtöbb edző kiöregedett sportolóból lesz, bár nem törvényszerű hogy aki tehetséges sportoló volt, abból jó edző válik.
Ha valaki edző, arról elmondhatjuk hogy azt csinálja amit szeret. Kevés embernek adatik meg hogy a hobbijából éljen meg.
Ha Ön....
- valamelyik sportág fanatikusa,
- szereti a gyerekeket,
- számára fontos hogy a fiatalok és a tehetségek ne vesszenek el,
- ambíciót érez arra hogy tanítson és neveljen,
- volt alkalma megtapasztalni az imádott sportágban a rossz edzőket,
- pénzkereseti lehetőséget keres,
- fontosnak találja a sport népszerűsítését
akkor JELENTKEZZEN!
Kiváló tanárok és szakemberek segítségével segítünk megtanulni hogyan lehet jó edző! Tanulhat pszichológiát, pedagógiát, edzéselméletet és sportági ismeretet!
A képzés elvégzése után vizsgához kötött államilag elismert OKJ-s bizonyítványt kap!
A vizsgáztatást a Semmelwieis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara végzi!
Sok sikert kívánunk a jövő edzőinek!
|